Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium
 

hatartalanul logo

2022. március 26-án, szombaton rendeztük meg a Határtalanul témanapot. Ez egy olyan rendezvény volt, amelynek keretében a Határtalanul programban részt vevő osztályok diákjai mutatták be a program során elkészült projektjeiket. A foglalkozások nem kizárólag előadások voltak, hanem a projektet bemutató diákok bevonására alkalmas, érdekes feladatokkal is készültek.

Minden tanuló osztályfőnöki órán tájékoztatót hallott a Határtalanul programról, megkapták a tervezett előadások listáját, és érdeklődésük szerint jelölhettek meg sávonként 3-3 előadást.  A választásokat szem előtt tartva a napot szervező tanárok elkészítették a csoportbeosztást.

A projekt bemutatókra az osztályok úgy készültek, hogy egy témára több előadói csoport is felkészült, így egy tematikára 3 -4 csoport is várta a hallgatókat. Minden foglalkozás kétszer valósult meg, két egymás követő idősávban, új hallgatóságot megszólítva.

A nap menetrendje:

  • Osztályfőnöki óra

Szünet

  • Első választott program megtekintése

Szünet

  • Második választott program megtekintése

Megtartott programok:

Első idősáv:

  • Bolyaiak nyomában ( 3 csoportban előadva)
  • Kitaibel Pál természettudományos felfedezései
  • Mindennapok Erdélyben
  • Erdély és klímaváltozás
  • Irodalmi hagyományok Erdélyben (Vígh Eszter, Mattyasovszky Anna, Miczky Márk, Bihari Anna, Tóth Rozi) Mi a határon túli irodalom? Milyen helyszíneken van jelen? Kik a főbb képviselői? Mit tudunk a nyelvjárásokról? Hogyan beszélnek Erdélyben?
  • Irodalmi hagyományok Erdélyben (Fazekas Dóra, Békevári Laura, Nagy Csenge, Józsa Luca, Papp Csongor, Keresztény Johanna) Ady és Nagyvárad, Szőts Géza és Kolozsvár, Sütő András és Kolozsvár ill. Marosvásárhely
  • Irodalmi hagyományok Erdélyben (Lőrik Szabolcs, Nyerges András, Lénárd Laura, Kováts Petra, Nguyen Phuong Anh, Szabó Eszter) Bodor Ádám és Kolozsvár, Szilágyi Domokos és Kolozsvár, Székely János és Marosvásárhely
  • Irodalmi hagyományok Erdélyben (Adamkó Máté, Rák Milán, Waldau Beatrix, Tóth Milán, Ormai Botond, Kassai Dániel) Kováts András Ferenc és Marosvásárhely, Dsida Jenő, Kányádi Sándor
  • Irodalmi hagyományok Erdélyben (Pintár Sára, Hegedős Rita, Szabó Robin, Dévényi Kincső) Tamási Áron Farkaslaka, Székely legendák nyomában
  • Irodalmi hagyományok Erdélyben (Stefán Bernadett, Tégel Nikoletta) Áprily Lajos, Jékely Zoltán és a Házsongárdy temető

Második idősáv:

  • Bolyaiak nyomában
  • Kitaibel Pál természettudományos felfedezései
  • Mindennapok Erdélyben
  • Erdély és klímaváltozás
  • Irodalmi hagyományok Erdélyben (Vígh Eszter, Mattyasovszky Anna, Miczky Márk, Bihari Anna, Tóth Rozi) Mi a határon túli irodalom? Milyen helyszíneken van jelen? Kik a főbb képviselői? Mit tudunk a nyelvjárásokról? Hogyan beszélnek Erdélyben?
  • Irodalmi hagyományok Erdélyben ( Fazekas Dóra, Békevári Laura, Nagy Csenge, Józsa Luca, Papp Csongor, Keresztény Johanna) Ady és Nagyvárad, Szőts Géza és Kolozsvár, Sütő András és Kolozsvár ill. Marosvásárhely
  • Irodalmi hagyományok Erdélyben (Lőrik Szabolcs, Nyerges András, Lénárd Laura, Kováts Petra, Nguyen Phuong Anh, Szabó Eszter) Bodor Ádám és Kolozsvár, Szilágyi Domokos és Kolozsvár, Székely János és Marosvásárhely
  • Irodalmi hagyományok Erdélyben (Adamkó Máté, Rák Milán, Waldau Beatrix, Ormai Botond, Kassai Dániel) Kováts András Ferenc és Marosvásárhely, Dsida Jenő, Kányádi Sándor
  • Irodalmi hagyományok Erdélyben (Pintár Sára, Hegedős Rita, Szabó Robin, Dévényi Kincső) Tamási Áron Farkaslaka, Székely legendák nyomában
  • Irodalmi hagyományok Erdélyben (Tóth Milán, Stefán Bernadett, Tégel Nikoletta) Áprily Lajos, Jékely Zoltán és a Házsongárdy temető

A témanap a következő Határtalanul pályázatok megvalósításához tartozott:

  • Épített és kulturális örökségünk Erdélyben (HAT-20-03-0045). Projektvezető: Miske Emőke
  • Ökológiai kirándulás Erdélyben (HAT-20-03-0053) projektvezető: Raffa Zsuzsanna
  • Bolyaiak nyomában (HAT-19-03-0091) projektvezető: Palya Tamás
  • Kirándulás, természet, közösség (HAT-KP-2-2021/1-000102) projektvezető: Keresztes Jusztina
  • Természeti, kulturális kincseink Erdélyben (HAT-KP-2-2021/1-000308) projektvezető: Domszky Ildikó
  • A témanap koordinátora: Nagy László

Képek

Gimnázium

1063 Bp. Munkácsy Mihály utca 26.  
Email: titkar@kolcsey-bp.hu
Telefon: 311-4684
Fax: 312-1459
Honlap: https://www.kolcsey-bp.hu
OM azonosító szám: 035232

Fenntartó

Belső-Pesti Tankerületi Központ
1071 Budapest, Damjanich utca 6.
Email: belsopest@kk.gov.hu
Honlap: http://kk.gov.hu/belsopest

Copyright © 2024 Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium. Minden jog fenntartva.