Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának támogatásúával „Zöldítés, mint iskolai védjegy” pályázat keretében sikerült a „zöld iskola” programunkat tovább fejleszteni.
Jelenleg két olyan terület van intézményünkben, amely különleges zöld felületnek számít. Egy tehetséggondozó pályázat keretében létesítettünk egy 12m2 zöldfelületet adó függőleges növényfalat az iskola épületében. A létesítés előtti falfelület hulló csempével borított falszakasz volt.
A másik büszkeségünk az iskola hátsó udvarán található Belvárosi Tanösvény, amelyen magaságyásokat, palackkertet, raklapkertet, madárvárttát találhatunk. A tanösvény Budapest Főváros Környezetvédelmi Alap 2017, majd 2019-es pályázatának keretében valósult meg, A tanövényt 2020-ban egy 7,5m 2 függőleges növényfallal sikerült bővítenünk. A tanösvény létesítése előtt ez egy elhanyagolt, építési törmeléket rejtő terület volt.
E speciális zöldfelületeket szakemberek segítségével tudtuk létrehozni, egyelőre szakemberek segítségével tudjuk fenntartani. Ugyanakkor diákjaink, tanáraink is kertészkednek, így mind a két növényfal edukációs célokat is szolgál.
Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának támogatásával növények telepítését, pótlását sikerült megvalósítanunk, valamint a támogatás hozzájárult a szakemberek munkájának megfizetéséhez is. A zöld iskola szellemiséghez tartozott hozzá az is, hogy növényekkel leptük meg a Szakmák napja rendezvényünk előadóit.
További linkek:
https://www.facebook.com/media/set?vanity=kolcseybp&set=a.3621606977909108
https://www.kolcsey-bp.hu/index.php/hirek/programok/2705-rendhagyo-szakmak-napja-20