Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium
 

A diákönkormányzat 42 tagja a két tréner és a diákönkormányzatot támogató tanár kíséretében Dunabogdányban töltötte április utolsó hétvégéjét az önkormányzat gyermeküdülőjében.

A tréning célja elsősorban a csapatépítés volt: a második félév elején a kilencedik évfolyamról becsatlakozók integrációjára különös tekintettel. A vitakultúra-tréninget elvégzők számára lehetőség nyílt arra, hogy kipróbálják magukat csoportvezetői szerepben, hogy a trénerek visszajelzéseiből fejlődhessenek és inspirálódjanak a gólyatáborig.

A foglalkozásokon és a játékokban mindig más összetételű csoportokban vettek részt a diákok, ezzel is teret adva egymás jobb megismerésének és a minél változatosabb munkaformáknak, a mindig változó társakkal való együttműködésnek.

A hétvége folyamán a résztvevők fejlesztették a kreativitásukat, kommunikációs és szervezői képességeiket, szociális és empatikus készségeiket, mindezt sok nevetéssel és jó hangulattal egybekötve. A gyermeküdülő remek helyszínnek bizonyult a programok megvalósításához, nagyon sok lehetőségünk volt a munka után a kikapcsolódásra a rendelkezésünkre álló sporteszközökkel és játékokkal.

A csapatépítő hétvége másik célkitűzése a gólyatábor szervezőinek kiválasztása a látottak alapján. Erre a program végeztével sor is került: a trénerek, a diákönkormányzat elnöke, a gólyatábor leendő főkoordinátora és a diákönkormányzatot támogató tanár közösen állították össze az idei szervezőcsapatot.

diok trening23

Köszönjük a lehetőséget a Terézvárosi Önkormányzatnak a helyszín biztosításáért!

Gimnázium

1063 Bp. Munkácsy Mihály utca 26.  
Email: titkar@kolcsey-bp.hu
Telefon: 311-4684
Fax: 312-1459
Honlap: https://www.kolcsey-bp.hu
OM azonosító szám: 035232

Fenntartó

Belső-Pesti Tankerületi Központ
1071 Budapest, Damjanich utca 6.
Email: belsopest@kk.gov.hu
Honlap: http://kk.gov.hu/belsopest

Copyright © 2024 Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium. Minden jog fenntartva.