Augusztus 30-31-én és szeptember 2-3-án lehetőség lesz iskolai oltópontokon is COVID-19 elleni, Pfizer típusú védőoltásban részesülni.
Az emberi erőforrások miniszterének augusztus 17-ei, intézményvezetőknek szóló levele szerint minden 12 év fölötti tanulónak (kiskorúak esetében a gondviselőnek is) nyilatkoznia kell arról, hogy igénybe veszi-e ezt a lehetőséget.
A minisztérium tájékoztató levelét az oltással kapcsolatban ITT olvashatják.
Mivel a jelentkezések összesítését már 25-én el kell végeznünk, ezért arra kérünk minden diákunkat, hogy 08.25-én 12 óráig szolgáltasson információt a döntéséről egy Google űrlap kitöltésével ITT.
Emellett - a miniszteri levélnek megfelelően – mindenkinek (annak is, aki nem kér most oltást) ki kell töltenie a Jelentkezési lap című dokumentumot. Azok, akik élnek az iskolai oltás lehetőségével, a Hozzájáruló nyilatkozatot is (ITT található) töltsék ki.
A kitöltött dokumentumokat a könnyebb kezelhetőség céljából két külön címre várjuk.
Akik kérnek oltást, a két kitöltött dokumentumot a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre küldjék. Ezeket a kitöltött dokumentumokat az oltásra majd kinyomtatott formában mindenkinek magával kell vinnie.
Akik nem kérnek most oltást, az ennek megfelelően kitöltött Jelentkezési lapot a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre küldjék.
Köszönjük mindenkinek az együttműködését.