A 2016/2017. tanév következő beszámolók hetének írásbeli napja 2017. április 12. A központilag szervezett beszámoltatásról az iskola Pedagógiai programja a következőket tartalmazza:
„Hosszabb hiányzásokat követően, illetve abban az esetben, ha a tanuló a tudásszint méréseken hiányzott, és ezért nincs elég érdemjegye, a diák írásbeli és/vagy szóbeli beszámoltatásra kötelezhető, illetve neki magának érdeke és feladata erre jelentkezni. E számonkérések koordinálása céljából a tanév során három alkalommal megszervezzük a beszámolók hetét. Ennek a keretében egy időpontban szervezzük meg a pótló dolgozatokat és egy intervallumban a szóbeli beszámolókat. Ha a beszámolóra kötelezett diák neki felróható okból nem jelenik meg a tudásszint mérésen, osztályozó vizsgát kell tennie az adott tantárgyból. Ha neki felróható okból azon sincs jelen, elégtelen minősítést kap.” (Ped.progr.)
Az innen letölthető táblázatból megtudható, hogy kinek, milyen tárgyból és hol kell megírnia a pótdolgozatát. A színessel kiemelt diákoknak két tárgyból kell írásban beszámolniuk. Kezdés 14:15-kor a táblázatban megjelölt teremben.