Menu
A+ A A-

Igazgatóink

Dr. Szele Róbert 1899 –1907
Dr. Reibner Márton ig.h. 1907 febr. – aug.
Barna Mihály 1907 – 1913
Dr. Finály Gábor 1913 – 1932
Dr. Resch Aurél 1932 – 1938
vitéz Esztergomy Ferenc 1938 – 1945
Dr. Mező Ferenc 1945 – 1946
Regős József 1946 – 1959
Dr. Hollós István 1959 – 1975
Finta Tiborné 1975 – 1984
Dr. Bátorfi Józsefné 1984 – 1998
Makk Katalin 1998 – 2013


Dr. Szele Róbert

Iskolánk hírnevét és tekintélyét első igazgatója alapozta meg. Szele Róbert 1850-ben született Lagnón (ma: Legnava), egy – ott akkoriban közismertségnek örvendő – német polgárcsaládban, eredeti neve Schnabl volt. Egyetemi tanulmányait a pesti egyetemen végezte, megtanult magyarul, és 1886-ban bölcseletből, valamint németből és latinból szerzett diplomát. Tanári tevékenységét a Bánság peremén lévő Lugos (ma: Románia) városának gimnáziumában kezdte, emellett pedig irodalmi, nyelvészeti és oktatáselméleti tanulmányokat jelentetett meg. Első önálló nyelvészeti könyvét a ma Szerbiához tartozó Nagybecskereken nyomtatták ki, még 1886-ban, Rendszeres német nyelvtan címmel.

1893-ban került Budapestre, ahol néhány tanévet az V. kerület királyi katolikus főgimnáziumában töltött el. A német nyelv tanításának reformjához való tudományos hozzájárulásával ekkoriban vált országosan is közismertté. Egyre növekvő pedagógiai és tudományos tekintélyét jelezte, hogy a Vajda Emil által 1900-ban szerkesztett első magyar Ki kicsoda?-ban (Névkönyv) személye önálló szócikket kapott.

Szele (akkor még Schnabl) Róbertet 1899. augusztus 26-án nevezték ki az előző évben létrehozott (s ekkor önállóvá lett) VI. kerületi gimnázium irányítására. Az új intézmény számára a Lovag utcában béreltek egy házat. Szelének az alapítást követően elég hamar sikerült olyan tudós tanárokat megnyernie intézményünk számára, akikkel azután elnyerhette a főgimnáziumi rangot. Mivel az iskola nagyon hamar kinőtte a Lovag utcai bérházat, az igazgató kitartó unszolásának köszönhetően került sor a Munkácsy Mihály utcai telek megvásárlására, majd az új iskolaépület felépítésére.

Dr. Szele Róbert kitartásának és elszántságának köszönhetően a Munkácsy utcai épület felépítése 1907-ben, gróf Apponyi Albert közoktatási miniszter személyes közbenjárásával és támogatásával kezdődhetett el. Az épület ünnepélyes avatásakor azonban már nem ő állt gimnáziumunk élén, mert az építési munkák megkezdése után nem sokkal a szegedi tankerület főigazgatójának nevezték ki. Élete hátralévő éveit mint minisztériumi főtisztviselő élte le.

A kevés számú fennmaradt visszaemlékezés szerint Szele Róbert halk szavú, alapvetően barátságos és nagy munkabírású ember volt. Egy névtelenségben maradt szerző írja: „… a szavait olyannyira lassan s megfontoltan ejtette ki ajkain, hogy környezetében nem akadt egyetlen ember sem, aki azokat akárcsak haloványan is megkérdőjelezhette volna… Nem lehetett nála akkurátusabb ember… Félni nem haragjától, hanem mérhetetlen tudásától kellett…” Mai szemmel nézve akár ijesztő is lehet az a következetes vasszigor és az ebből fakadó tekintély, amely ennek a csöndes embernek a személyét jellemezte. Minden igazgatói megnyilvánulása ünnepnek számított, latin- és németóráit áhítatos figyelem és rend övezte. Tevékenységét, tudását és bölcsességét senki sem merészelte megkérdőjelezni, így „jó atyaként uralkodott” szeretett intézménye fölött. Meglátásai, intései nem voltak ugyan parancsok, azokat mégsem merészelte senki sem felülbírálni vagy megjegyzésekkel illetni, illetve be nem tartani. Szele Róbert egy mára már szinte teljesen letűnt világ igen kiváló tanárszemélyisége és igazgatója volt.

Dr. Reibner Márton

reibnerDr. Reibner Márton több mint negyedszázadon át volt intézményünk tanára.

1870. november 25-én született a Nógrád megyei Borsosberényben. Középiskolai tanulmányait Budapesten, piarista gimnáziumban végezte. Megszerezvén középiskolai tanári oklevelét, a miskolci katolikus gimnáziumban tanított. Innen Pozsonyba, majd Budapestre került: 1903 és 1929 között dolgozott a Kölcsey Gimnáziumban. Az 1906-1907-es tanév második félévében – Szele Róbert távozását követően – ő látta el az igazgatói teendőket. A görög és a latin nyelv szakfelügyelője volt; igazgatói, később tankerületi főigazgatói címben részesült.

Kollégái a jó tanár fő erényének mondott „hármas szeretettel” jellemezték: szerette tárgyát, melyet tanított, szerette közölni azt, amit szépnek, nemesnek tartott, s szerette a gondjaira bízott ifjúságot.

Barna Mihály

1907 és 1913 között vezette intézményünket. A magyar középiskola ügyének szentelt munkájának ez volt az utolsó hat éve.

A megelőző harminckét év egyik felét az ungvári katolikus főgimnáziumban, a másikat pedig Jászberényben, az állami főgimnázium igazgatójaként töltötte. 1907-es áthelyezésével egyidőben megkapta a tankerületi királyi főigazgatói címet.

Amikor átvette az iskola vezetését, az még a Lovag utcai szűk helyiségekben szorongott. A Munkácsy utcai „iskolapalota” már épülőben volt, így Barna Mihályra várt az új épület berendezése, a benne való elhelyezkedés nehéz munkája. Sokat dolgozott azon, hogy – a használat közben megismert hiányosságokat javításokkal, pótlásokkal megszüntetve – minél alkalmasabbá tegye azt a tanítás céljaira.

Az iskola irányításában azt az ideált hirdette, hogy a gimnázium nemcsak tanító-, hanem nevelőintézet is. A gimnázium tanárait munkatársainak tekintette, feszélytelen, patriarkális légkört teremtett, amelyben mindenki jól érezte magát.

Búcsúztatására a tanári kar úgy döntött, hogy a tanácskozó terem számára megfesteti vezetőjének arcképét, az ifjúság részéről gyűjtött összegből pedig jutalomdíjat alapít. A portrét – ahogyan Szele Róbertét is – Keményffi Jenő művésztanár festette meg.

Finály Gábor

A kiemelkedően jeles tudós-tanár, dr. Finály Gábor húsz éven át, 1913-tól 1933-ig állt iskolánk élén. Ez az időszak az első világháború idejére, valamint a Horthy-rendszer berendezkedésének és megszilárdulásának időszakára esett. Az 1920-as évek meghatározó személyiségű kultuszminisztere, gróf Klebelsberg Kunó (1875-1932) – a kárpát-medencei magyar „kultúrfölény” megteremtésének igényével fellépve – a kultúra és oktatás egész területén a minőségi szakszerűsítés követelményét képviselte. E minőség jegyében alapvető elvárás volt ebben az időszakban, hogy a gimnáziumokban olyan tanárok tanítsanak, akik a tudományok vagy a művészetek terén képesek kiváló módon alkotni, és ezzel követendő példát mutatni a tanulóifjúságnak.

            A Kolozsvárott 1871-ben született Finály Gábor édesapja, Finály Henrik (1825-1898) szintén kiváló tudós és pedagógus volt, aki fiát már kisgyermekkorától a tudományok – főként a nyelvészet, valamint a régiségtudomány – tiszteletére nevelte. A gyermek fogékonynak is bizonyult az apai intelmekre. Egész életén át szeretve tisztelt apját tekintette példaképének, ezért azután az ő nyomdokaiba lépve választotta kutatási területéül az archeológiát – és a kolozsvári gimnáziumot, majd egyetemet elvégezve emiatt lett tanár is. Még húszesztendős sem volt, amikor első tanulmánya Pannónia késő ókori erődítményeinek feltárásáról megjelent.

            Finály Gábort kiemelkedő teljesítményei elismeréseként 1913-ban kinevezték iskolánk igazgatójának. Alig telt el egy esztendő, és kirobbant az első világháború. 1914 októberétől az épületet hadikórházzá alakították át. Ennek az volt a racionális oka, hogy iskolánk tágas termeivel igen közel esett ahhoz a Nyugati pályaudvarhoz, ahová a frontról rendszeresen futottak be a sebesülteket szállító szerelvények. Néhány hónapig az iskola és a hadikórház „társbérletben” működött, de a nyugodt tanítási körülmények érdekében Finály Gábor kénytelen volt intézményét egy időre átköltöztetni a Bulyovszky (ma: Rippl-Rónai) utcába. Ez az ideiglenesnek szánt állapot azonban nagyon elhúzódott, mert végül – hosszas alkudozások árán – csak 1919-ben sikerült visszakapni az épületet.

            Az első világháború, az Osztrák-Magyar Monarchia vészterhes összeomlása, a forradalmak keltette társadalmi-politikai vihar, majd a trianoni békeszerződés aláírása után Finály Gáborra hárult iskolánk újraindításának és konszolidált működtetésének nehéz feladata. Ennek a feladatnak is sikeresen tudott megfelelni. Humán tudományos érdeklődése ellenére tevékeny szerepe volt abban, hogy iskolánk elismert reálgimnáziummá fejlődött, majd az ő ösztönzésére vált egyre fontosabbá az élő idegen nyelvek oktatása is. A kor szellemének megfelelően – vagyis az ország szövetségi kapcsolatainak alakulását szem előtt tartva – Finály Gábor vezette be a Kölcseyben az olasz nyelv rendszeres és kiemelt oktatását is. Az általa irányított magas színvonalat jelezte, hogy Klebelsberg Kunó kultuszminiszter 1927-ben éppen iskolánkat választotta ki arra, hogy Emilio Bodrero akkori olasz oktatási államtitkárnak a magyar nyelvtanítási szisztémát bemutassa.

            Finály Gábor „szeretve és félve tisztelt atyaként” őrködött intézménye fölött. Személyisége, tudása és tekintélye megkérdőjelezhetetlen volt. Ahhoz a ma már teljességgel letűnt pedagógusi generációhoz tartozott, amelynek minden szavát „szentírásként” fogadták el tanárkollégái, rajongó diákjairól nem is beszélve. Ebben a kölcsönösség elve érvényesült, hiszen ő pedig iskolája minden tehetséges tanárát és diákját igyekezett a lehető legteljesebb módon támogatni. Ennek egyik megnyilvánulásaként az ő javaslatára született meg az 1920-as évek végén a Kölcsey-Öregdiákok Egyesülete, valamint az általuk évenként kiosztásra került Kölcsey-érem.

            Finály Gábort 1930. május 31-én tankerületi főigazgató címmel tüntették ki, egyben a pestvidéki tankerületi főigazgató állandó helyettese lett. 1932 októberében vonult nyugalomba.

Dr. Resch Aurél

Iskolánk 1932 és 1938 közötti igazgatója a bácskai Apatinban született 1880. július 26-án. Felsőfokú tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, 1903-ban lett latin- és görögtanár.

Pályafutását a fogarasi és a szegedi állami gimnáziumokban kezdte, majd több, mint fél éven át ösztöndíjasként tanulmányozta a középiskolák működését Münchenben, Párizsban és Londonban. Hamarosan vezetői feladatok vártak rá.

Előbb a szakolcai főgimnázium igazgatója lett, majd megbízták a pozsonyi tankerület, a főgimnázium és az internátus vezetésével. Az első világháború végén el kellett hagynia állomáshelyét: rövid ideig a pécsi katonai reáliskolánál volt, azután következett szekszárdi igazgatósága. Ezután a kultuszkormány Kispestre, majd 1932-ben a Kölcsey Gimnázium élére delegálta, ahol nyugállományba vonulásáig dolgozott.

1933-34-ben arany díszéremmel tüntették ki a reálgimnáziumot, mint az olasz nyelv oktatásában a legjobb eredményt elérő magyar középiskolát. A következő tanévben több bölcsészhallgató végzett tanítási gyakorlatot a Kölcseyben, elsősorban olasz nyelvből.

Dr. Resch Aurél nagy gondot fordított az épület rendben tartására és korszerűsítésére. Fejlesztette, szépítette az iskolaudvart: a futó- és ugrópálya létesítésével lehetővé vált, hogy a szabadban is tarthassanak órákat a testnevelők. A folyosókat újrafestették, az ókori szobrászat alkotásainak gipszmásolataival tették látványossá.

Az 1937-38. tanévre készült el az épület hátsó udvarában a növénykert, amely a növénytani órák bemutató részét szolgálta.

Dr. Resch Aurél jó emberi kapcsolatot alakított ki kollégával, diákkal és szülővel egyaránt. A régi pedagógia értékeit kész volt ötvözni az új célkitűzésekkel, nagy népszerűséget szerezve ezzel a fiatal tanárgeneráció előtt.

 

vitéz Esztergomy Ferenc

Esztergomy Ferenc 1938 és 1945 között állt intézményünk élén. Tankönyvek és oktatási segédkönyvek szerzője: Latin nyelvtan, Latin olvasó- és gyakorlókönyv, Latin-magyar zsebszótár, több szöveggyűjtemény ókori szerzők műveiből jelent meg a neve alatt.

Mivel az 1935-ös középiskolai törvény megszüntette a reálgimnáziumot, a Kölcsey is gimnáziummá alakult. Ez a változás Esztergomy Ferenc igazgatása alatt, az intézmény 45. évében fejeződött be.

Virágzó, szép iskolát vett át elődjétől 1938-ban az új igazgató. Talán ennek is köszönhető, hogy a háború kitörését követően nem a Kölcsey, hanem a Kemény Zsigmond Gimnázium épületét foglalták le katonai célokra, nekünk azonban hajlékot kellett adnunk a szomszédos iskola diákjainak. Az oktatást 1941-től kényszerszünetek akadályozták, a tanévek korábban fejeződtek be. Egyes tantárgyak óraszáma csökkent, elhagyták a gyorsírást, bevezették a honvédelmi ismeretek oktatását. A zsidótörvényekkel összefüggésben tanárokat nyugdíjaztak, zsidó osztályokat hoztak létre. 1944-ben április végén ért véget a tanév. Ennek az évnek a nyarán – légitámadások következtében – súlyos károk érték az iskola épületét. Ekkor pusztult el az udvaron lévő hivatalsegédi lakás.

1944 szeptemberében nem volt hol tanévet kezdeni: a megrongált épületet a honvédség lefoglalta. Október elején két másik helyszínen megindult a munka, de 28-án már a részleges tanítás is megszűnt. Esztergomy Ferencet az újvidéki tankerület főigazgatójává nevezték ki, az igazgatói teendők ellátására Novobátzky Károly tanárt kérték föl.

Dr. Mező Ferenc

Mező Ferenc a Zala vármegyei Pölöskefőn született 1885. március 13-án, eredeti neve Grünfeld volt. Középiskolai tanulmányait a nagykanizsai gimnáziumban kezdte, érettségi vizsgáját azonban Zalaegerszegen szerezte meg. Már kisgyermekként szerelmese lett a mozgásnak, testedzésnek. Kedvenc sportjai közé az atlétika, a birkózás, a tenisz és a céllövészet tartozott.

A gimnáziumi érettségi letétele után a budapesti egyetem bölcsészettudományi karára iratkozott be, ahol latin és görög nyelvekből szerzett tanári oklevelet. Első munkáját – és egyben doktori értekezését – Tibullus a magyar irodalombancímmel írta, már Mező Ferenc néven. Tanári pályáját nemcsak a doktori fokozat gyors megszerzésével kezdte, hanem azzal is, hogy 1913-ban, mindössze 28 évesen már igazgatóként bizonyíthatott a zalaszentgróti fiúgimnáziumban. Nem sokáig lehetett azonban itt vezető, mert az első világháború kitörése miatt hamarosan behívták katonának, és 32 hónapot volt kénytelen a fronton eltölteni.

Az első világháborút követően a nagykanizsai gimnáziumban kapott tanári állást. Ez az intézmény, illetve jogutódja ma az ő nevét viseli. Nagykanizsai tanársága idején a klasszika-filológia tudományában való elmélyedés mellett érdeklődése egyre inkább a magyar és az ókori sporttörténelem tanulmányozása felé fordult. 1926-ban Budapestre került gimnáziumi tanárnak, és ekkor határozta el, hogy megírja az ókori olimpiai játékok történetét.

Hamarosan megtudta, hogy az 1928. évi amszterdami olimpia művészeti versenyén az irodalmi kategóriában olyan lírai, epikai vagy drámai versenyműveket várnak, amelyek a sportról szólnak. Nem sokat tétovázott, és Az olimpiai játékok történetecímmel elkészült művét elküldte a szellemi olimpia zsűrijének.

Óriási feltűnést keltve dr. Mező Ferenc az amszterdami szellemi olimpián aranyérmet nyert írásával: tiszteletére felvonták a magyar zászlót, és eljátszották a magyar himnuszt, ezzel nagy megbecsülést szerezve az első világháború után igencsak megtépázott magyar szellemi életnek. Könyvét itthon 1929-ben nyomtatták ki, később a világban németül, japánul és angolul is megjelent. Ez volt az a felülmúlhatatlannak tűnő siker, amely egy életre eljegyezte őt a magyar sporttal. Olimpiai művének folytatásaként 1932-ben jelentette meg a Magyarok az olimpián, majd 1935-ben a Negyven év a magyar sport múltjábólcímű könyveit. Ekkoriban kialakult nemzetközi tekintélyét jelzi, hogy az ő javaslatára kezdték el folytatni a görögországi Olympiában a régészeti feltárásokat.

Dr. Mező Ferenc rövid ideig állt iskolánk élén, de fontos szerepet töltött be az intézmény történetében. 1945. március 5-én őt bízták meg azzal, hogy igazgatóként indítsa újra a Kölcsey Ferenc Gimnázium életét. Az emberség és kitartás kitüntető példájaként első lépése az életben maradt tanárok és diákok felkutatása, összegyűjtése volt. Ennek részeként – a korábbi zsidó törvényekből fakadó szégyenteljes elkülönítést megszüntetve – a gettóban csodával határos módon felszabadult, életben maradt zsidó diákokat és tanárokat megpróbálta visszahozni az életbe, egykori iskolai közösségükbe. Kitartásának köszönhetően 445 tanuló tért vissza az iskola romos falai közé, akik közül 1945 nyarán 39-en kapták meg érettségi bizonyítványukat. A diákokat és szüleiket még arra is rá tudta venni, hogy aktívan vegyék ki részüket a romeltakarításból, vagyis az iskola épületének használhatóbbá tételéből. Ezzel együtt azt is kijárta, hogy az éppen csak újjászerveződő Közoktatási Minisztérium 200.000 pengő kiutalásával járuljon hozzá a felújítási munkálatokhoz.

Dr. Mező Ferenc a második világháború végétől – a Kölcsey Ferenc Gimnázium újjászervezése mellett – azonnal bekapcsolódott a magyar sportéletbe is. Az 1945/46-os tanévet igazgatóként még ő indította el iskolánkban, miközben éppen az ő akkori javaslata alapján 1946. február 12-én olyan minisztériumi határozat született, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság önálló, autonóm szervezetként kezdje meg működését. Mivel a MOB szervezési munkálatainak előkészítésére éppen ő kapott megbízást, ezért a Kölcsey igazgatói székét e tanév közepén Regős Józsefnek volt kénytelen átadni.

1947. február 10-én alakult meg a Magyar Olimpiai Bizottság, amelynek első ügyvezető alelnöke dr. Mező Ferenc lett. Egy esztendővel később, 1948. február 17-én a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kiemelkedő munkásságának elismeréseként a tagjai közé választotta, és ezt a tisztségét 1961-ben bekövetkezett haláláig meg is őrizte.

Regős József

Regős József 1946 és 1959 között volt a Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatója, de kapcsolata az intézménnyel jóval régebbi.

            1913-ban ebben az iskolában tett érettségit, s ide került tanárnak 1923-ban. Kevés megszakítással a Kölcseyben tanította a biológiát és a vegytant.

            Mint fiatal tanár kettős munkát végzett: tanári munkája mellett tanulmányai, cikkei jelentek meg a hazai szakfolyóiratokban. Oktatómunkája eredményeként megírta Az állattan tanításának módszertana című könyvet.

            Az 1930-as évek értesítői szerint a Kölcsey Gimnázium az akkori Budapest egyik legszebb iskolája lehetett. Az udvar parkosítása ekkorra befejeződött, a falakra kúszónövények futottak. Regős József a hátsó udvarban növénykertet alakított ki, hogy a diákok „élőben” is láthassák azt, amiről az órákon tanulnak.

            Igazgatóként első nagy feladata a háborús romok eltakarítása és az épület rendbehozatala volt. A sérüléseket az 1946-47-es tanévben sikerült nagyjából eltüntetni, de az oktatást a téli hónapokban rendkívüli módon nehezítette a tüzelőanyag hiánya. A gimnázium fennállásának 50. évében újra használható volt valamennyi tanterem. Regős József az iskola újjáépítése terén végzett kimagasló munkájáért megkapta a Köztársasági Érdemérem ezüstfokozatát.

Az ő igazgatása alatt indult meg az új oktatáspolitika irányította átszervezés: már nem a gimnáziumi első, hanem általános iskolai ötödik osztály nyílt meg, vagyis fokozatosan megindult a fejlődés a négyosztályos iskolatípus irányába. Félszáz éves fennállásunk évében az általános iskolai rész önállóvá vált (de az épületben maradt): szintén Kölcseyről nevezték el, igazgatója Berhidai János gimnáziumi tanár lett.

Kerületi szintű intézkedés is okozott változást az 1951-52-es tanévben: megszüntették a Kemény Zsigmond Gimnáziumot (akikkel évtizedeken keresztül baráti kapcsolatban álltunk), s átirányították őket iskolánkba – az ottani Dolgozó Gimnázium diákjaival együtt. 17 osztálynak kellett helyet találni az épületben.

Nem volt év pedagógiai újítás nélkül: 1953-tól vezették be iskolánkban a politechnikai képzést, ami azt jelentette, hogy hetente egyszer gyárban dolgoztak a tanulók. Mindenféle foglalkozással megismerkedtek – a lakatoséval éppúgy, mint a varrónőével. A szakmák elméleti ismereteit az iskolán belül szerezték meg. A politechnikai oktatás a szakkörök révén vált egyre jelentősebbé, s az Urbán János fáradozása eredményeképpen létrehozott műhelyekben az 1958-59-es tanévtől egyes osztályokban kötelező tárgy lett a műhelygyakorlat.

A tanulmányi és sportversenyeken kimagasló eredményeket értek el tanítványaink, Regős József igazgató pedig magas kormánykitüntetésben részesült az 1956. évi pedagógusnapon: az Országház kupolatermében vette át a „kiváló tanár” kitüntetést.

Dr. Hollós István

hollos21959-ben a nyugalomba vonuló Regős József helyére dr. Hollós István került, aki 1975-ig igazgatta a gimnáziumot.

Az iskolai életben újításokat vezettek be: pl. a politechnikai oktatást (könyvkötészet, szabás-varrás, asztalosmunkák) 1963-tól kiterjesztették minden osztályra. A magyar, orosz és matematika szakos tanárok elmentek a kerületi általános iskolások hasonló óráira (aztán a felsős tanárok is viszonozták a látogatást), hogy megnézzék, mit tanítanak ott, mit lehet számon kérni a gimnazistáktól, s mire kell különösen figyelni az elsősöknél. (Ezt a módszert néhány évig még alkalmazták.) Szintén újdonság volt az ú.n. Szülők Akadémiája: itteni tanárok és külső, meghívott előadók különböző nevelési témákról beszéltek a szülőknek, korcsoportok szerinti bontásban.

Közben társadalmi munkával sikerült kialakítani egy klubszobát: régi panasz volt, hogy nincs olyan helyiség az iskolában, amely nagyobb tömegek befogadására alkalmas lenne. Így aztán tanár–diák–szülő összefogott, s amit csak lehetett, saját erőből végeztek el az átalakításkor.

A 70-es évek elején az iskola két fontos oktatási programba is bekapcsolódott. 1970 januárjában került be a Kölcsey az UNESCO–asszociált iskolák hálózatába a nemzetközi megértésre nevelés programjába kapcsolódva, 1972-től pedig részt vettünk a fakultatív tantárgycsoportos oktatási kísérlet kipróbálásában.

A 70-es években emlékezetes tények, eredmények igazolták, hogy a Kölcsey Gimnáziumban igen színvonalas a nyelvoktatás. Virágzott az 1962–63-as tanévtől kezdődően működő heti 12 órás francia tagozat, az 1975-ben induló francia nyelvi OKTV döntőjébe évente több tanuló is bejutott, s ott előkelő helyezést szerzett. Az olasz nyelvoktatásban elért eredményeknek köszönhetően Moro olasz miniszterelnök iskolánkba látogatott (1970.).

            Hollós István fontosnak tartotta a gimnázium múltjának ismeretét, a múlt értékeinek közvetítését. Tanulmányt tett közzé Az iskola múltja címmel. Ennek megírásakor az értesítőkre (évkönyvekre) támaszkodott. Munkáját különösen értékessé teszi, hogy földolgozta azt a tíz évet (az 1949 és 1959 közöttit) is, amikor nem jelentek meg krónikák, s ezért csak az iskolai jegyzőkönyvekre támaszkodhatott.

Igazgatása első éveiben, 1959 és 1964 között pedig újra megjelentette a Kölcsey Gimnázium évkönyveit.

Finta Tiborné

finta2Hollós István nyugdíjba vonulása után Finta Tiborné (a Szinyei Gimnázium matematika–ábrázoló geometria tanára) került az igazgatói székbe. 1975 szeptemberétől 1983 végéig vezette az iskolát. Demokratikus vezető volt, miközben nagy fegyelmet követelt. Kiemelten fontosnak tartotta az osztályfőnöki munkát, a nevelést, a szülőkkel való kapcsolattartást, a családlátogatást. A felzárkóztatás és pályaorientáció hivatalos része volt az oktatásnak.

A színvonalas nyelvoktatás újabb lehetőségeit keresve nyelvi labor létesült, s az orosz tagozatos osztály orosz–angol tagozattá alakult. (A tanulók egyik fele az angolt, a másik az oroszt tanulta megemelt óraszámban.)

Az ifjúsági mozgalomban nagy szerkezeti változások következtek be. A horizontális (osztályonkénti) alapszervezeteket felváltotta a vertikális (érdeklődési kör szerinti) szerkezet. Az alapszervezetek élén patronáló tanárok álltak. Rengeteg tanórán kívüli program volt. Az iskola külső kapcsolatai megszaporodtak. Üzemek, vállalatok segítették az iskolát (Volán, Ferroglobus, Sasad Tsz, BVSC). A tanulók közhasznú munkára jártak (Kunfehértó, Monor, Cegléd, Dánszentmiklós), építőtáborokban, aktívatáborokban töltötték a nyarat.

1983 végén a VI. kerületi Tanács Művelődési Osztályának vezetőjévé nevezték ki Finta Tibornét.

Dr. Bátorfi Józsefné

batorfi2Tizenöt évig volt gimnáziumunk igazgatója, leköszönésével az iskola történetének jelentős korszaka zárult le, amelyet nemcsak az egész magyar intézményrendszert meghatározó nagy társadalmi változások tettek emlékezetessé, hanem dr. Bátorfi Józsefné személye is.

Igazgatása alatt jelentős változások, átalakítások történtek az épületben: felújították a homlokzatot, kicserélték a nyílászárókat, és megújultak a tornatermek is (1990–92)..

Sikerült elhelyezni az addig itt működő Kerületi Gyermekfogászatot, helyén nyelvi termet rendeztek be. A régi kazánház helyén pinceklubot alakítottak ki (1992.).

Az udvar egy részét parkosították, ping-pong asztalokat, padokat, telefonfülkét, biciklitárolókat szereltek fel. Elkészült a porta, zárhatóvá vált az iskola.

1991 decemberében avatták fel a Kő Pál Munkácsy-díjas érdemes művész által készített és a főlépcsőházban elhelyezett Kölcsey-szobrot.

Az informatika fejlődésével szükségessé vált a számítástechnikai terem, majd PC–labor kialakítása, és 1998-ra megvalósult az internet–hozzáférés is.

Az egyre bővülő magyar könyvtár mellett francia könyvtárat is létesítettek.

Az osztályok profiljában is változások történtek. 1985-től évfolyamonként egy osztály az élsportolók osztálya lett, ahol az OTSH támogatásával az iskolai és sportmunka összehangolása a legfontosabb feladat. 1987-ben a Művelődési Minisztérium engedélye alapján 5 éves képzési idejű magyar–francia kettős tanítási nyelvű osztályok kezdték meg működésüket. Kiemelkedő eseménynek számított François Mitterrand elnök látogatása a gimnáziumban (1990. január). A küldöttségben részt vett Rolland Dumas külügyminiszter is. Az elnök találkozott a franciatanárokkal, órát látogatott, és beszélgetett a gimnázium diákjaival.

Dr. Bátorfi Józsefnét az emberi jellemvonások is a legnevesebb igazgatók közé emelik. Ezek a jellemvonások önmagukban meglehet ritkák, de nem párját ritkítóak. Magas szintű ötvözésük az, amelyre csak kevesen képesek.

            Mint reál tárgyak tanára, nem lehet szokatlan, hogy ő is a gyakorlatias gondolkodás, a logikus megoldásokkal és lehetőségekkel számoló döntések embere. A gyakorlatias vezetők azonban gyakran megfeledkeznek arról, hogy ésszerű döntéseikkel nem mindig ésszerűen – vagy legalábbis egy intézmény szempontjából nem a legcélszerűbben –gondolkodó emberek sorsáról döntenek. Dr. Bátorfi Józsefnével beszélve mindenki úgy érezhette, hogy egyéni érdekei egy pillanatra sem szorulnak háttérbe, sőt talán éppen benne találnak legharciasabb szószólójukra. A gyakorlatiasságnak és az emberségnek tőle tapasztalt összehangolására alighanem kevesen képesek, főleg nem vezető beosztásban.

Makk Katalin

            1998 és 2013 között vezette az intézményt. Korábban az iskola diákja, majd 1976 és 1978 között tanára volt. 1990-ben újra visszatért, magyart és latint tanított, osztályfőnöki megbízást kapott, az újonnan megalakuló Közalkalmazotti Tanács elnöke lett.

            Igazgatása alatt került sor az iskola átadás – átvételére: 2004. VII. 1-jétől az intézmény fenntartója Budapest Főváros Önkormányzata lett. 2013-tól a főváros feladata a működtetésre redukálódott, a fenntartói szerepet pedig a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vette át.

            Jelentős változások történtek egyes osztályok profilját tekintve:

2004 őszétől ötéves képzési idejű az angolból emelt szintű oktatást nyújtó osztály ;

2005 őszétől ötéves képzési idejű az angol-olaszos emelt szintű oktatást nyújtó osztály ;

2007-től az általános tantervű képzés kommunikáció központúvá vált ;

2010-ben ökológiai szemléletű képzés is indult.

            Az épület egy részében (a második emeleten és a lépcsőházakban) sikerült új, egységes csempeburkolattal látni el a falat. Teljesen megújult a kémia szaktanterem, a tanári szoba és a szülői fogadó bútorzata. Új gépek kerültek az informatika terembe, interaktív táblát kapott a vetítő és a biológia terem. 2010-ben sor került az épület akadálymentesítésére.